Az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe), mint az Európai Fesztiválok Szövetségének kezdeményezése ismét megnyitotta kapuit a jelentkezni vágyó fesztiválok előtt. A hazai jelentkezések és minősítések folyamatának lebonyolításával ismét a Magyar Fesztivál Szövetséget bízták meg.

A most megnyílt jelentkezési időszak a 2017-2018-as szezon fesztiváljait hivatott értékelni. 

Hazánk fesztivál élete igen gazdag, európai összehasonlításban is, így örömmel vállalta Szövetségünk újra az összekötő, az EFFE Nemzeti Csomópont (Hub) szerepet az EFFE idei kampányában is. A program célja, hogy a kiemelkedők közül is a legkiemelkedőbbeket díjazza és egyfajta minőségbiztosítási ajánlással éljen a nemzetközi piacok, az európai közönség irányában.

Az EFFE programban jelentkező fesztiválok két szinten részesülhetnek elismerésben, az első fokozat a minősítés (EFFE Label). A minősített európai fesztiválok jogosultak az Európai Fesztiválok Szövetsége (EFA) által kiállított elismervény birtokában a minősített európai kiváló fesztivál cím viselésére, részt vesznek a központi kommunikációban, valamint az EFFE kiadványában egy teljes fejezetet kapnak a fesztiváljuk bemutatására. A minősítési program pozicionálni kívánja a fesztiválokat az európai kultúrában, kiemelve legfontosabb értékeiket és sajátosságaikat. Emellett segítségnyújtás, egyfajta előszűrés az európai fesztiválturizmus számára, ami alapján könnyebben választhatja ki úticélját a potenciális fesztivál-látogató.  Az EFFE minősítésekre független hazai szakértő zsűri tesz javaslatot a nemzetközi zsűrinek.
A minősített fesztiválok közül a nemzetközi zsűri kiválasztja a legjobbak legjobbjait, akiknek az EFFE Minőségi Fesztivál díjat adományozza (EFFE Award). Ez a tíz fesztivál azon előnyökön túl, amelyek a minősítéssel járnak meghívást kap az őszi EFFE Díjátadó Gálára, ahol személyesen vehetik át a kitüntetésüket.

Pár szó a 2015-2016-os programról
– 897 fesztivál vett részt a minősítési programban, ebből 760 kapta meg a minősítést
– 30 országból érkeztek a jelentkezések, az EU mind a 28 tagországa képviseltette magát és 3 nem tag országból is érkeztek jelentkezések
– 12 fesztivál kapta meg az EFFE Kiváló Fesztivál Díjat
– 24 országban volt nemzeti csomópont, amely a folyamatot segítette (EFFE Hub)
– több száz minősítési szakértő vett részt a fesztiválok lokális értékelésében
– megjelent egy összefoglaló kötet ami, egyedülálló kiadvány Európában
– felépült egy hatalmas online adatbázis, amely úgy a szakma, mint a közönség számára páratlan információs platform.

Magyarországról az
előző minősítési időszakban (2015-2016) a következő fesztiválok minősültek

      

Ars SacraFesztivál
Ars Temporum Művészeti Fesztivál (Pannonhalma)
Armel Opera Festival
Bartók Plusz Operafesztivál (Miskolc)
Budavári Borfesztivál
Central European Fashion Days
Debreceni Virágkarnevál
Egerszeg Fesztivál
Győrkőc Fesztivál
Hétrétország Fesztivál
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Magyar Teátrum Nyári Fesztivál
MEDIAWAVE
Mesterségek Ünnepe
Művészetek Völgye
Ördögkatlan Fesztivál
Öt templom Fesztivál
Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT)
Savaria Történelmi Karnevál
SUMMERFEST Nemzetközi Folklórfesztivál ésNépművészeti Vásár (Százhalombatta)
Szegedi Szabadtéri Játékok
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál
Veszprémfest
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok
Víz, Zene, Virág Fesztivál (Tata)

Végül az időbeosztásról



Már megnyílt az online jelentkezés az EFFE honlapján, ehhez egy kis segítséget talál a Szövetség honlapján is (kattintson). A jelentkezés határideje 2017 február 17. Tekintettel arra, hogy elektronikusan zajlik a jelentkezések feldolgozása, késedelemre nincs lehetőség, így kérünk mindenkit, hogy tartsa pontosan a határidőket. Márciusban véglegessé válik a lokális és a nemzetközi zsűri névsora, akik április végére hozzák meg döntéseiket. A hivatalos minősítési névsor az EFFE májusi konferenciáján kerül a nyilvánosság elé. Ezt követően a nemzetközi zsűri kijelöli azokat a fesztiválokat, amelyeket az Európai Kiváló Fesztivál Díjra jelölni szeretne és ki is választja a 10 nyertes fesztivált. A díjakat szeptemberben az EFFE Díjátadó gálán vehetik át a nyertes fesztiválok szervezői.

A Magyar Fesztivál Szövetség hazai minősítési rendszere egy nemzetközileg is elismert gyakorlat. Ennek is köszönhető, hogy a nemzetközi bonyolításra is Szövetségünket kérték fel, immáron a második 3 éves időszakra is. A hazai minősítési rendszer különbözik az EFFE rendszerétől, de szoros együttműködésben léteznek egymás mellett. A magyarországi minősítés egyfajta előszűrő a nemzetközi megmérettetéshez, így bizonyosan előnyt élveznek azok a fesztiválok, akik már a hazai rendszerben
minősítéssel rendelkeznek, vagy a folyamatot elindították!

 

Hírek, információk, segédanyagok a Magyar Fesztivál Szövetség honlapján és az effe.euoldalakon elérhetők.


Sok sikert kívánnunk minden hazai minőségi fesztiválnak a megmérettetésen!