A jelesfesztiválvezetők, szakemberek mellett a veszprémi Auer Hegedűfesztiválházigazdája, a  Mendelssohn Kamarazenekar is elfogadta az elnökség felkérését, így egyfantasztikus kamarazenei élménnyel indult a november 22-i nap.

Porga Gyula Veszprém polgármestere és Polgárdy Imre a Veszprém MegyeiÖnkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte a jelenlevőket.

 

A köszöntőket követően két kerekasztal beszélgetésselindult a program. Elsőként a Veszprém megyében sikeresen működő és meghatározószerepet betöltő fesztiválok vezetői, ill. a helyszíneket biztosító településekpolgármesterei/képviselői ültek egy asztalhoz. Többek között Bóka István füredi polgármester, Unger Tamás pápai alpolgármester, Kovács Norbert (Cimbi) a kiscsősziPajta fesztivál főszervezője, a palóznaki Jazz-piknik létrehozói beszélgettek aturizmus, a kultúra és a fesztiválok kapcsolatáról. Szó esett arról is, hogytelepülések milyen szerepet szánnak a fesztiváloknak saját turisztikaipalettájukon, a kultúra miképp mutathat egyfajta alapértéket a programokösszeállításában, miként működtetthetők folyamatosan a már évek óta bevett, jólszervezett fesztiválok, amelyek példaként is szolgálhatnak az ország másrégióiban működő, vagy kialakuló rendezvények számára.

A délelőtt második programja aminőségi kultúra közvetítéséről szólt, arról, hogy van-e felelőssége afesztiválszervezőknek a kulturális oktatásban, a minőségi kultúraközvetítésében. Természetesen a válasz nem lehetett egyéb, mint az „igen”,hiszen a fesztiválok közösségteremtő hatása – a nagy számú közösség jelenléte -ideális háttér a közízlés formálására is. Ezen a beszélgetésen Horváth László (Fonó igazgató,Héttorony Fesztivál, DombosFest, NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma,) Kiss János(Győri Balettigazgató,Táncfesztivál) és a házigazda MuraközyPéter (Veszprém Hangvilla igazgató,Utcazene Fesztivál,VOLT/Sziget) vettekrészt.

  

Ebéd után aNemzeti Kulturális Alap képviselői  – Szántai Irén megbízott főigazgató és Vízkeleti Andrea főtanácsos –  a pályázati elszámolásokról tartottak rövidelőadást, majd pedig válaszoltak a pályázatokkal kapcsolatos  kérdésekre. A téma fontosságát mutatta, hogya tervezett időkeretet is meghaladta ez a beszélgetés Az idő-túllépés perszeazt  jelzi, hogy komoly gyakorlati hasznais lehet ezeknek az egyeztető és tájékoztató találkozóknak.

A MagyarFesztivál Szövetség minősítő szakemberei folyamatosan járják a fesztiválokat éstesznek eleget a felkéréseknek. A fenti folyamat zárásaként kerültek átadásra a2016-os fesztiválszezon rendezvényeinek minősítési oklevelei.. A díjátadáselőtt azonban még következett egy sor hasznos, gyakorlati prezentáció, melyen afesztiválszervezés operatív elemeit mutatták be különböző – abiztonságtechnikával, jegyértékesítéssel, kommunikációval foglalkozó – cégek.

 Az ideiévben minősített fesztiválok lettek:

  • Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál, Debrecen
  • Bor Tér, Szeged
  • Budapest Borfesztivál, Budapest
  • Debreceni Virágkarnevál, Debrecen
  • Debreceni Bor- és Jazznapok
  • Forgórózsa Fesztivál, Tatabánya
  • Magyar Táncfesztivál, Győr
  • MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál, Mór
  • Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, Pécs
  • Táncháztalálkozó 2016. – XXXV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár Budapest
  • VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza

 

Ahatározottan jól sikerült két nap zárszavában Márta István – a Magyar FesztiválSzövetség elnöke – elmondta, hogy a 2009-es győri hagyomány folytatásakéntszervezték meg ezt a veszprémi találkozót és külön köszönetet mondott Veszprémvárosának, valamint a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térnek avendéglátásért, ill. hozzátette, hogy 2017. tavaszán Pécsett – majd ősszel Zalaegerszegen  – tartják a Szövetség következőkonferenciáit.