Időpont

2024. július 12. – 2024. július 14.

Helyszín

Magyarföld

Az évek során közkedvelt eseményé nőtte ki magát rendezvényünk. Visszatérő, hűséges közönségünk van, akik már számítanak erre a programra. Nagyon sokaknak ad lelki feltöltődést a speciális ökumenikus istentisztelet is, most már olyan sokan érkeznek erre az eseményre, hogy a templomon kívül rendezkedtünk be, hogy mindenki elférjen.

Műsorstruktúránk arra épül, hogy a népszerű, közkedvelt produkciókat igényes, szofisztikált program váltsa, tudatosan hívunk meg magas színvonalú, sokszor komolyzenei előadásokat, amikre önmagában talán kevesebben jönnének el, de itt a fesztiválon a közönség megismerkedhet ilyen produkciókkal is. Fesztiválunkon helyet kap a jazz, a komolyzene, prózai előadás, népzene is. Kiállításokat rendezünk kortárs művészek munkáiból.  Közönségünket főleg családok és a 40 év feletti korosztály adja, de bőven érkeznek 60 év feletti nézők is. Nagyon örülünk, hogy a középkorosztály és az idősebb korosztály aktív rétegét meg tudtuk szólítani, hiszen ez volt a célunk. Szándékunk szerint csendesebb, emberléptékű fesztivált rendezünk, ahol ez a korosztály érzi jól magát.