Szövetségünk november 19-én tartotta évadzáró konferenciáját a százhalombattai Barátság Kulturális Központban.
A szakmai nap előadásai és kerekasztal beszélgetései után ünnepi eseményre került sor: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó parlamenti államtitkára átadta az idei évben minősítést nyert 17 fesztivál számára a minősítési okleveleket.


A nap eseményeit Zilai Zoltán moderálta, mely a legkisebb „forrásosok” rövid tánc prológjával kezdődött a konferenciatermet megtöltő szakmai közönség előtt.
Márta István rövid elnöki év összefoglalója után Borsa Kata MFSZ elnök-helyettes szervezésében „A fesztiválok finanszírozása a hazai forrásokon túl” tematikát magába foglaló előadásokra került sor. Ezen Gida Bettina programkoordinátor (Kreatív Európa Program), Frank Nóra programkoordinátor (TEMPUS Közalapítvány, Európa a polgárokért program), Pallag Sára projektmenedzser (Pro Progressione) és Pánczél Sándor gazdasági igazgató (Kolibri Színház) vettek részt Mondik Gábor, a Kreatív Európa Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettesének vezetésével.
Délelőtt sor került még az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség bemutatkozására is Gergely Balázs igazgató (Kolozsvári Magyar Napok) közreműködésével.
A közösségi fesztiválalkalmazásban segítő Festivize applikációt Poór Szabolcs igazgató mutatta be, az Event Magazint pedig („minden a rendezvények világából”) Karácsony Zoltán főszerkesztő.

Ebéd után a tagozati forma működéséről, ill. megújulásáról tartottak plenáris ülést az MFSZ elnökségében lévő tagozatvezetők: Herczeg Tamás (Művészeti fesztiválok tagozat), Sülyi Péter (Közösségi fesztiválok tagozat), Szigetvári József (Népművészeti tagozat), Zilai Zoltán (Gasztrokulturális tagozat). Azt ezt követő szekció beszélgetéseken már a tagozatok belső működéséről konzultáltak a tagok és vezetők.
Több fesztivál kezdeményezte egy ún. ifjúsági tagozat létrehozását, aminek a szervezése meg is kezdődött. Ennek működését, tagsági névsorát a tagozatalapítók 2020. januárjában terjesztik az elnökség elé.

A záró ünnepi esemény előtt Rétvári Bence tartott rövid beszédet a fesztiválok társadalmi-kulturális jelentőségéről és a kormányzati támogatásokról.

Ezek után került sor a minősítési oklevelek átadására a következő 17 fesztivál számára:

Anna Fesztivál
Avasi Barangolás
Budapest Folkfest
Debreceni Bor- és Jazznapok
Debreceni Virágkarnevál
Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál
Héttorony Fesztivál
Hungarikum Fesztivál
KisEgér Fesztivál
Mórikum Kultúr-Fröccs Fesztivál
Ördögkatlan Fesztivál
Pünkösdi Hal- és Vadünnep
Szekszárdi Szüreti Napok
Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál
Szentendrei Pestisűző Fesztivál
Tartóshullám/MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét
Zsigmond Vilmos Filmfesztivál