A szövetség elnöke “megtépázott fesztiváléletünk kárvallottjaihoz” fordult – lásd a levelet alant – azzal, hogy a fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu címre március 16-ig Fesztivál helytállás 2020 tárggyal javasoljanak fesztiválokat, amelyek példaértékű kreativitással álltak helyt a koronavírussal szemben.

Hasonló gondolat fogant meg az Európai Fesztivál Szövetség (EFA) berkeiben is. Az MFSZ-re inkább jellemző közösség- és közönség-központúság helyett az EFA művészetcentrikus hagyományai alapján arra helyezi a fő hangsúlyt, hogy a fesztiválok mit tettek a járvány sújtotta művészek megsegítéséért. (Tagságuk törzse szilárd állami és városi hátterű nagy fesztivál.)

Házunk táján maradva: azokról a muszáj Herkulesekről kérünk híradást, akik Münchausen báró kreativitásával húzzák ki magukat a világjárvány okozta veremből. (Elnézést a képzavarért.)


Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

2020-ban a koronavírus a fesztiváléletünket is alaposan megtépázta. Valamilyen módon mindenki kárvallott. Az is, aki hosszú bizonytalanság és kompromisszumok árán végül eljutott a megrendezésig, de főleg azok, akiknek kényszerű okból elmaradt a fesztiváljuk.

Más – a pandémia előtti normális időkben – ilyenkor szoktunk visszatekinteni az elmúlt fesztiválévadra, és az éves közgyűlésünk alkalmával az adott évben minősített fesztiválok közül Beke Pál Nívódíjjal jutalmazzuk a legkiválóbbakat.

Mit tehetünk az idei esztendőben? Csak remélni tudjuk, hogy nemsokára megtarthatjuk „normális” közgyűlésünket, ahol újból szemtől-szemben találkozhatunk. 2020-ban, érthető okból, alig volt minősítés. Milyen mércével mérjük a kiválóságot ezután az extrém, kihívásokkal terhes esztendő után?

Alighanem az extrém kihívásra adott példaértékű válaszok érdemlik meg leginkább a közös figyelmet és az elismerést.

Ehhez kérjük a segítségeteket!

Szövetségünk elnöksége keresi a járványhelyzet idején született kreatív megoldásokat.

Ezek között egyaránt szerepelhetnek: a kényszerszülte alkalmazkodás jó példái, vagy az elmaradó megrendezés helyett végzett – a fesztivál értékeinek megőrzésére és a jövőre irányuló – tevékenységek. Javaslatot a díjra bárki tehet, beleértve saját fesztiválját is. Külön számítunk a szakmai tagozatok keretében történő egyeztetésen alapuló ajánlásokra. 

Az ajánlásokat mától egy hónapig, március 16-ig várjuk „Fesztivál helytállás 2020” tárggyal a fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu címünkre, a javasolt fesztivál elnevezésével és az ajánlás néhány soros indoklásával. Az indoklás térjen ki rá, hogy a szóban forgó fesztivált hogyan érintette a járványhelyzet, és arra milyen kreatív megoldást talált.

Elnökségünk a márciusi ülésén szemlézi a javaslatokat és felkéri a kiválasztott fesztiválszervezőket, hogy prezentáció formájában mutassák be a közfigyelemre és elismerésre szolgáló tevékenységüket. A prezentációk beépülnek a tervezett tavaszi közgyűlés programjába és körükből kerülnek ki a nívódíj várományosai, melyet az idén „Fesztivál helytállás 2020” címen oszt ki a Magyar Fesztivál Szövetség. 

Márta István – elnök