További védelmi intézkedéseket rendelt el a kormány. Ennek értelmében tilos olyan zenei rendezvényt szervezni (ezen tartózkodni), ahol nincs megváltott ülőhely. A maszkviselés szabályai fönnmaradnak. A kulturális rendezvények nézőterén csak minden harmadik ülőhelyet lehet elfoglalni és nem szabad közvetlenül egymás mögött helyet foglalni. (Ez vonatkozik az egy háztartásból érkezőkre is.) A páholyokban, a szünetekben és a rendezvény egész területén másfél méter távolságot kell tartani, a büféknél is.

Az előírásokat megszegőket a rendezvény szervezője vagy üzemeltetője köteles eltávolíttatni. A szabálysértési összegek öttől ötszázezer forintig terjedhetnek.

A rendelet nem tartalmaz nézőszámra vonatkozó korlátozást. Időbeli elhatárolást sem, mindenesetre a rendeletről tartott videokonferencián a kulturális államtitkár a próbákon követendő szabályokra vonatkozó kérdések kapcsán fölhívta a figyelmet, hogy még tavasszal is hasonló lehet a helyzet, és óvott a túlzott előretervezéstől.

A képen osztrák terv társas távolságtartó parkra.