Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont által indított szakirányú továbbképzések a legkorszerűbb turizmus, marketing, menedzsment szemléletet közvetítik a hallgatók felé. Oktatásban részt vesznek a Corvinus Egyetem oktatói és a turizmus szakma legkiválóbb szakemberei. 
 
A képzések két félévesek, levelező munkarendűek. Kéthetente péntek délután és szombaton, blokkosított rendszerben folyik az oktatás. Szakfelelős Dr. Jászberényi Melinda egyetemi docens, a BCE oktatója. A képzéshez ösztöndíj kapcsolódik, amelynek részleteiről a szakfelelőstől kap információt: jaszberenyi@uni-corvinus.hu.
 
Szak indítása: 2018. szeptember. Jelentkezési határidő: július 30.
 

A képzés többek között azok jelentkezését várja, akik évtizedekkel vagy akár csak évekkel ezelőtt szereztek diplomát és ismereteiket szeretnék korszerűsíteni. Bármely képzési területen legalább alapképzésben (vagy korábban főiskolai vagy egyetemi képzésben) szerzett oklevél esetén Kulturális turisztikai menedzser, közgazdász végzettség esetén szakközgazdász végzettséget szereznek.

A képzés során a hallgatók megismerkedhetnek a turizmus és marketing fogalmaival, a turisztikai termékfejlesztéssel, látogatómenedzsmenttel, a kulturális turisztikai termékekkel és azok marketingjével. A hallgatóknak olyan vállalkozási és szervezési ismereteket és tudást kínálunk, amely képessé teszi őket a kulturális intézmények látogatóbarát kialakítására, sikeres pályázatok megírására. A rendezvényszervezés és a médiakapcsolatok kialakítása is fontos szerepet kap a képzésben. Idei tanévben először a fesztiválszervezés és fesztiválturizmus témaköre is bekerült a tárgyak közé.
                
A kulturális turisztikai menedzser szakon végzettek alkalmasak lesznek:

•    települési – és intézményi kulturális szervezetek – ezen belül kiemelten kastélyok, várak, múzeumok, színházak, koncerttermek, művelődési házak menedzseri feladatai ellátására,

•    különböző kulturális rendezvények, mint fesztiválok, kiállítások menedzselésére, sajtókapcsolatok irányítására,

•    települési önkormányzatok, TDM szervezetek esetében a kultúra és turizmus területén: kulturális turizmus piac kommunikációs és marketing eszközei, ezen belül az on-line marketing eszközeinek használatára, célirányos kapcsolatépítésre a médiával, 

•    kulturális és turisztikai turisztikai projektek menedzselésére.

Képzéssel és a jelentkezéssel, valamint a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont tevékenységével kapcsolatban további információt a BCE honlapon találnak: http://uni-corvinus.hu/ttk