Magyar Fesztivál Szövetség éves rendes közgyűlése és szakmai konferenciáját Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban rendezte meg 2016.május 25-én.

Márta István elnök éves összefoglalóját, a Szövetség 2015-ös pénzügyi beszámolóját és a 2016-os költségvetési tervét egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. A megjelentek döntöttek a Magyar Fesztivál Szövetség alapszabályának néhány apróbb módosításáról is. 

A délutáni – közvetlen hangulatú –  interaktív  program témáit kerekasztal beszélgetés keretében tárgyalták a meghívott előadók és a résztvevők, így nagyobb teret biztosítva a valóban aktuális kérdéseknek, kéréseknek.

Az NKA szinte a teljes „vezérkarával” képviselte magát. Doncsev András alelnök, Krucsainé Herter Anikó főigazgató, Vízkeleti Andrea főtanácsos, bizottsági titkár, Tardy Anna bizottsági tag, miniszteri tanácsadó a beszélgetés során a fesztiválok finanszírozását, a pályáztatást és az elszámolást érintő kérdésekről folytattak párbeszédet a fesztivál-szakmát képviselő megjelentekkel.

A beszélgetés további két résztvevője Márta István és Szigetvári József (NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma kurátorai), mint a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagjai hosszasan válaszolták meg a résztvevők kérdéseit a kuratóriumi döntések folyamatával, a hangsúlyokkal kapcsolatban. A résztvevők egyöntetűen a minőség, a minőségi kultúra közvetítése mellett tették le a voksukat, amelynek biztosításában a Magyar Fesztivál Szövetség fesztivál minősítési rendszerének is komoly szerepet szánnak a jövőben.

A szakmai konferencia záróbeszélgetésének fővendége Dr. Hoppál Péter EMMI  kultúráért felelős államtitkár volt. Elmondta, hogy a fesztiválok támogatására szánt állami pénzek az elmúlt évek során folyamatosan nőttek és ezt a tendenciát szeretnék az elkövetkező években is megtartani. Az idei – összességében-  4 milliárd forintnyi támogatás további növekedése várható a következő években. A magyar fesztiválpiac fontos szereplője a turizmusnak, a nemzetgazdaságnak. A kormányzat komoly szándéka az ágazat további erősítése, a források „akadály-mentesebb” biztosítása is. Bíztatta a Szövetséget a szakmai érdekek további érvényesítésére, a problémás kérdések erőteljesebb kommunikálására.
[KEP1
Összességében elmondható, a Magyar Fesztivál Szövetség idén is bebizonyította, hogy komoly szereplőként igyekszik segíteni tagszervezeteit a siker felé, ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy nagy szükség van a szakma résztvevőinek találkozására. A témák fontosságát jelzi, hogy már most kirajzolódni látszik egy következő szakmai találkozó programja, melyet a fesztiválszezon zárásaként őszére tervez a Magyar Fesztivál Szövetség a turizmus és kultúra aktualitásai témakörben.