Úgy döntöttünk, hogy – így, a fesztivál évad végén – bulizunk egy cseppecskét kötetlenül, komatálakkal, zenéléssel.

Zárójelben: ebben a kulturális/turisztikai „szegmensben” is sok a szervezési, szervezeti, finanszírozási és egyéb probléma, de néha muszáj a szervezőknek, fesztigazgatóknak egy rövid pihenőt tartani, „kötetlenül” együtt lenni; megosztani tapasztalatainkat, örömeinket, bánatainkat…
Ezúttal a százhalombattai Sirály Klubban rendeztük meg a „piknikünket”.

Volt egy kis szakmai „panelkedés” is. Szó esett pl. a nyári tapasztalatokról: Kiss Ágnes (Szinkópé Feszt. – Szeged), Kolonics Erika (SZIN), Zilai Zoltán (Budapest Borfesztivál), Sülyi Péter (Hétrétország) közreműködésével, de beszélgettünk a Fesztiválország c. dokumentumfilmről, a pályázati tapasztalatokról, a közönségszokások változásáról és egyéb szakmai dolgokról is.

A jelenlévők megköszönték Sülyi Péternek az elnökségben eltöltött, a fesztiválokért végzett évtizedes munkáját.

Volt szó filmfesztiválokról, amelyet Gerebics Sándor (filmrendező és producer), ill. Márta István moderálták. Ezen részt vettek: Muszatics Péter (a veszprémi/füredi MOZ.GO, a miskolci Cinefest alapítója és főszervezője) és tagjaink: Kolonics Erika (szegedi nemzetközi Zsigmond Vilmos filmfeszt.) és Demeter István (Alexandre Trauner filmfeszt. Szolnok).
Kovács Zalán tubaművész, MFSZ elnökségi tag (Bach Mindenkinek fesztivál), fantasztikus meglepetés-ajándékkal készült: rézfúvós (csónakos) kvartettje nagy sikert aratott, majd ezt fokozandó, egy kis stégzenélésre sor került, ahol épp Márta István pecázott. Persze a bottal való vezénylés sem maradt el…