Nem az a fontos, hogy a kulturális rendezvényeket milyen elnevezéssel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, hanem, hogy helyükön kezeljük azokat, és a minőség jegyében dolgozzunk – tanácsolja Márta István Erkel-díjas zeneszerző. A Magyar Fesztiválszövetség elnöke szerint sokszínű a magyar fesztiválélet, és kiváltképp örvendetes, hogy a European Festivals Assotiation 761 nemzetközi minősítésű fesztiválja között 25 magyar is szerepel. 

Alapvetően nem befolyásolja a hazai és az európai fesztiválszezont a nemzetközi helyzet, ám a tervezhetőség és a hatékonyság miatt indokolt, hogy a fesztiválszervezők odafigyeljenek a migrációs problémákra, és tekintetbe vegyék azok kihatásait a kulturális eseményekre – mondta el kérdésünkre Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. Úgy véli, a félelem egy többezres rendezvény szervezője számára rossz tanácsadó lehet, de ugyanez fordulhat elő, ha nem veszi figyelembe az aktuális problémákat. Mint mondta, hazánk ebből a szempontból (is) biztonságos ország, de vannak olyan információik például Berlinből és Belgiumból, hogy egyes fesztiválok eredeti helyszínét éppen az említett okok miatt megváltoztatják.

Bár csak májusban kezdődik a nagy fesztiválszezon, az első hazai eseményeken már túl vagyunk: a hónap elején a 2. Magyar Filmhétre és a 4. Thália-humorfesztiválra várták az érdeklődőket, március 3-án kezdődött a XXII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, a budapestit április 8-án nyitják meg, és a Mediawave-vel folytatódik az előszezon. A szövetség szakmai szempontból különös figyelemmel kíséri azokat a fesztiválokat, amelyek tavaly elnyerték az EFFE (Európa a fesztiválokért, a fesztiválok Európáért) nemzetközi rangot adó minősítését. Az elnök örvendetesnek tartja, hogy a harmincöt magyar pályázó közül huszonöt büszkélkedhet ilyen minősítéssel, és ezek nagy többsége a Magyar Fesztiválszövetség tagja.

A Márta István vezette szövetség a minőséget tarja szem előtt

Forrás: Bublik Róbert

A Márta István vezette szövetség a minőséget tarja szem előtt

Márta István szerint nem feltétlenül kifogásolható, ha egy kisebb rendezvényt fesztiválként adnak el a szervezői, és így próbálnak érdeklődést kelteni, így végzik a marketingjét, így próbálnak szponzorokat találni: „Mi a minőség jegyében dolgozunk, és ezt ajánljuk másoknak is. Szövetségünk fesztiváldefinícióját szakmailag már sikerült elfogadtatni, de széles körben még nem. Persze nem az fontos, hogy a kulturális rendezvényeket milyen elnevezéssel ajánljuk az érdeklődők figyelemébe, hanem hogy helyükön kezeljük azokat. Sokfajta gyümölcs terem a magyar fesztiválkultúra fáján, színes a hazai paletta. A művészeti, a gasztrokulturális, a folk-, az ifjúsági vagy a zenei fesztiválok mellett persze fontosak a falunapok is, de ezekre a lokalitás jellemző. Szervezetünk főleg a városi, a regio­nális, az országos vagy a nemzetközi érdeklődést kiváltó tagjaink szakmai érdekeit képviseli.”

Áttekintve a kiválóak 25-ös listáját, feltűnik, hogy közvetlen balatoni fesztivált nem találunk köztük. Igaz, a VeszprémFest és a Márta István nevével fémjelzett Művészetek Völgye a Balatonnál tartózkodóknak is vonzó esemény, de ezek mellett létezik egy immár tíz éve sikeres, összművészeti programkínálat: a földvári Kultkikötő és a nemzetközileg is magasra értékelt, fiatalok tízezreit vonzó Balaton Sound. Kérdésünkre, hogy szerinte helye lenne-e a nemzetközi fesztiválkínálatban egy balatoninak is, az elnök elmondta, sajnos az említett Balaton-parti fesztiválok nem neveztek az európai minősítésre, de úgy látja, több ottani rendezvény, például a füredi, a siófoki, a keszthelyi, a tihanyi fesztiválok is megállnák a helyüket bármilyen nemzetközi megmérettetésben, és a Nagyon Balaton regionális akció kínálatában is bőven vannak gazdag tartalmú, minőségi rendezvények.

ÉLVONALBAN

Európai porondon 25 magyar fesztivál: Ars sacra fesztivál, Ars temporum művészeti fesztivál (Pannonhalma), Armel Opera Festival, Bartók plusz operafesztivál (Miskolc), budavári borfesztivál, Central European Fashion Days, debreceni virágkarnevál, Egerszeg fesztivál, győrkőcfesztivál, Hétrétország-fesztivál, kecskeméti animációs filmfesztivál, magyar teátrum nyári fesztivál, Mediawave, Mesterségek Ünnepe, Művészetek Völgye, Ördögkatlan fesztivál, Öt templom fesztivál, Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), Savaria történelmi karnevál, Summerfest nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásár (Százhalombatta), Szegedi Szabadtéri Játékok, Thealter nemzetközi színházi fesztivál, VeszprémFest, visegrádi nemzetközi palotajátékok, Víz, zene, virág fesztivál (Tata).

forrás: magyaridok.hu