Ahogy arról korábban hírt adtunk a Magyar Fesztivál Szövetség a következő kedden, azaz 2021. szeptember 7-én tartja éves rendes közgyűlését, amely ezúttal tisztújítással egészül ki.

Különleges választás lesz ez a Szövetség életében, hiszen Márta István nem indul az elnöki székért, így biztosan új elnöke lesz a szervezetnek.

Már a jelölésről szóló levélben is olvashatta tagságunk, leköszönő elnökünk szavait, amit most itt is felidézünk:

„Kedves Barátaim! Két ciklussal ezelőtt már jeleztem, hogy lassan „leadnám” Szövetségünk vezetését. Közel két évtizedig megtiszteltetek bizalmatokkal, de „eljött” az idő, ezért kérem, hogy ne jelöljetek a fenti pozíciókra. (elnök, alelnök – szerk.) Természetesen – mint eddig is – ezután is maximálisan dolgozom majd fesztiváljainkért, amennyiben erre igény lesz. Üdvözlettel: Márta István”

Közgyűlés információk

A jelentkezés ma éjfélkor lezárul, így kérünk mindenkit, aki még esetleg nem tette meg, hogy jelentkezzen az alábbi linken:

https://forms.gle/rtnHK3TDkHNCXRyn9

Fontos, hogy pontos létszámmal tudjunk számolni, nehogy valaki lemaradjon az ebédről! 🙂

A közgyűlés napirendi pontjairól itt írtunk bővebben.

A programot 10.30 (megismételt közgyűlés esetén 11.00-kor) kezdjük. Elnöki beszámoló, pénzügyi beszámoló, majd a beszámolók, költségvetések elfogadó szavazásai következnek.

Ezután alapszabály módosításról szavaz a Szövetség közgyűlése. A következő szövegrészt javasolja az Elnökség az alapszabályba bevenni.

„TISZTELETBELI ELNÖK

A közgyűlés az elnök, vagy az elnökség javaslatára titkos szavazással tiszteletbeli elnököt választhat. A tiszteletbeli elnököt a közgyűlés a jelen lévők egyszerű szótöbbségével választja meg. A tiszteletbeli elnök megbízatása határozatlan időre szól.

A megbízatás megszűnik:

  1. visszahívással;
  2. lemondással;
  3. a tiszteletbeli elnök halálával;

A tiszteletbeli elnök jogai és feladatai:

  1. részt vehet az elnökség ülésein;
  2. tapasztalatával segíti az elnököt és az elnökséget a Szövetség céljainak megvalósításában;
  3. hozzájárul az értékteremtő hagyományok ápolásához, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséhez
  4. az elnök eseti megbízása alapján képviselheti az Egyesületet protokolláris eseményeken, illetve tárgyalásokon;
  5. feladatairól az Elnökség részére számol be.

A tiszteletbeli elnök visszahívására, valamint lemondására az Egyesület alapszabályának, valamint a Ptk.-nak a vezető tisztségviselők visszahívására és lemondására vonatkozó rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.”

A Közgyűlés záró eseményeként pedig a tagság megválasztja az új tisztségviselőket.

A szavazatok számlálása alatt pedig átadásra kerülnek az elmúlt év elismerő oklevelei a Minősített fesztiválok számára, valamit a kifejezetten a 2020-as évnek szóló Helytállás2020 díjak.

Jelöltek a különböző tisztségekre

elnök jelöltek:

  • Borsa Kata – Öt Templom Fesztivál (jelenlegi alelnök)
  • Elekes Zoltán – Hungarikum Fesztivál (jelenlegi tag)
  • Szigetvári József – Summerfest Százhalombatta (jelenlegi elnökségi tag; Népművészeti és Hagyományőrző tagozat vezető)

alelnök jelöltek:

  • Szigetvári József – Summerfest (jelenlegi elnökségi tag; Népművészeti és Hagyományőrző tagozat vezető)
  • Horváth László – Héttorony Fesztivál, DombosFeszt (jelenlegi alelnök)
  • Igyártó Gabriella – Mesterségek Ünnepe (jelenlegi tag)
  • Muraközy Péter – Veszprémi Utcazene Fesztivál (jelenlegi tag)

Felügyelő Bizottság elnökjelölt:

  • Gál Gábor – Hotelinfo (jelenlegi FEB elnök)

Felügyelő bizottsági tagjelöltek:

  • Rózsa Zoltán – Zsolnay Központ (jelenlegi FEB tag)
  • Bak Lajos – Hírös Agóra Kecskemét (jelenlegi FEB tag)
  • Oláh Kata – Bánkitó Fesztivál  (jelenlegi tag)

Szavazás, Mandátumvizsgálat

Szavazásra a Szövetség alapszabálya szerint azon tagszervezet első számú vezetője jogosult, amely szervezetnek tartozása nincs MFSZ irányába, azaz esetünkben befizetésre került a 2020-as és a 2021-es kedvezményes tagdíj is. Erről díjbekérőt minden tagunk kapott az elmúlt hetekben. (amennyiben mégsem, úgy kérjük, ezt jelezzék a fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu email címen!)

Dokumentumok a mandátumvizsgálathoz

Kérünk mindenkit, hogy eredeti példányban hozza magával a kitöltött képviselői nyilatkozatot, amit cikkünk végén talál.
Amennyiben az első számú vezető érkezik a közgyűlésre szavazni úgy 1 db kitöltött, eredeti példányban bemutatott nyilatkozat elegendő a szavazáshoz.
Ha nem az első számú vezető érkezik a közgyűlésre szavazni, úgy 2 db kitöltött, eredeti példányban bemutatott dokumentum szükséges a szavazáshoz! Egy nyilatkozat, valamint egy meghatalmazás. (amely szintén megtalálható cikkünk végén)

Várunk mindenkit szeretettel Százhalombattán!


MFSZ-kepviseloi_nyilatkozat-2021.doc
MFSZ_meghatalmazas.doc