A Magyar Fesztivál Szövetség éves rendes közgyűlése és évadindító szakmai konferenciája.

Április 3-4-én rendezte tavaszi évadnyitó konferenciáját a Magyar Fesztivál Szövetség a debreceni Kölcsey Központban. Az első napon került sor a Szövetség rendes éves közgyűlésére is, ahol a tagság elfogadta az elnökség szakmai és pénzügyi beszámolóját.

A közgyűlést követő szakmai konferencia központi témája volt a támogatási rendszer jelenlegi alakulása, a környékbeli és határon túli fesztiválok bemutatkozása, illetve a fesztiválok szakmai minőségét reprezentáló nívódíjak átadása.

A rendezvényt Dr. Pósán László (országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke) nyitotta meg, majd a vendéglátó Debrecen város képviseletében Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester köszöntötte a mintegy 130 résztvevőt.

Bódor Edit, a házigazda Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója prezentációjában bemutatta a város legismertebb fesztiváljait.

A Magyar Fesztivál Szövetség 2018-as éve a fejlődésről szólt. Magyarország legnagyobb szakmai szervezetének 218 tagja 280 fesztivált rendez évente, köztük közel húszat a határon túl. Márta István, a Szövetség elnöke, beszámolójában kitért a közösség érdekében végzett munka eredményeire és a jövő fejlesztési irányaira a szervezeti hatékonyság, az együttműködés és a gazdálkodás terén. Szerencsére sikerült a Szövetség gazdálkodását olyan mederbe terelni az elmúlt évek során – mondta az elnök – amely lehetővé teszi a tervezést és a kis lépéseken keresztül megvalósuló, folyamatos fejlesztéseket.

A konferencia-részt örömteli aktus vezette be. Könyv formájában megjelent a legfrissebb fesztiválkutatást tartalmazó tanulmány, amelyet a kutatás vezetője, Makranczi Zsolt prezentált, és egy-egy példánnyal minden jelenlévőt megajándékozott. A kutatás az Örökség Kultúrpolitikai Intézet végezte a tavalyi év folyamán, a Magyar Fesztivál Szövetség közreműködésével.

A délutáni kerekasztal beszélgetésen részt vett dr. Ragány Misa az EMMI  Kulturáért Felelős Államtitkárság Előadó-művészeti Osztályának osztályvezetője, Horváth László, az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának elnöke, illetve a Kollégium további két tagja: Márta István és Szigetvári József.

Nincs MFSZ konferencia a fesztiválok és azok szervezőinek elismerése nélkül! Nem volt ez másként Debrecenben sem, hiszen kiosztásra kerültek az idei Beke Pál Nívódíjak.

Az elmúlt évben minősítést szerzett fesztiválok közül az elnökség négyet ítélt érdemesnek a nívódíjra, ezek a következők

  • Bach mindenkinek
  • Muzsikál az Erdő
  • Panyolafeszt
  • Veszprémfeszt


A fesztiválok szervezői a díj mellé kísérőként átvehették a „Lea kalappal” kerámia szobrocskát, Szurdi Éva kerámia művész alkotását.