Nyolc turisztikai régióban várjuk a turisztikai szakembereket.
 
Turisztikai szakmai napokat rendez a Magyar Fesztivál Szövetség
Nyolc turisztikai régióban várják a turisztikai szakembereket
 
A Magyar Fesztivál Szövetség 2014-ben szakmai napokat szervezett az ország több régiójában. A rendezvénysorozatnak több mint 500 résztvevője volt. A sikert látva idén is lehetőséget kínál a szövetség a résztvevőknek arra, hogy régiónként tapasztalatokat cseréljenek. A szakmai napok idén Nyíregyházán kezdődnek március 16-án, a Móricz Zsigmond Színházban.
A további állomások:
Március 17. Miskolc – Polgármesteri Hivatal
Március 18. Gödöllő – Királyi Kastély
Március 23. Zalaegerszeg – Kvártélyház
Március 24. Balatonfüred – Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Iroda
Március 25. Kecskemét – Kulturális és Konferencia Központ
Március 30. Székesfehérvár – BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel
Március 31. Kaposvár – Polgármesteri Hivatal
 
A szakmai napokra a szövetség tagjai mellett várják a régiókban dolgozó turisztikai szakembereket, utazási irodák képviselőit, szállásadókat, valamint fesztivál-és rendezvényszervezőket is.
A programsorozat célja, hogy a résztvevők egymást segítve tematikus turisztikai csomagokat tudjanak összeállítani, ezzel erősítve régiójuk turizmusát és gyarapítva a vendégéjszakák számát, akár pályázatok segítségével is.
Szeretnék tájékoztatni a szervezőket, a rendezvényeket érintő jogszabályokról, segíteni a meghívott előadók segítségével az engedélyek, bejelentések útvesztőjében való eligazodást.
  
A szakmai napok együttműködő partnerei a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a Magyar Turizmus Zrt., az Agrármarketing Centrum, a Nemzeti Kulturális Alap, a NAV Vám-és Pénzügyőrségének regionális főigazgatóságai és megyei igazgatóságai, valamint a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, helyi turisztikai szövetségek, TDM-ek.
 
A programsorozat fővédnöke Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, szakmai védnöke pedig Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke.
 
Kiemelt média partnerek: a turizmus.com és a MARESZ Szakmai Magazin.
Támogatók: LIFE-GUARD Kft. – lifeguard.hu, Pálma Reklám Stúdió, Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.
 
Hamarosan hírlevelet küldünk a részletekről!