Az Event Menedzsment képzéshez kapcsolódó interjú Benyhe Ildikóval.
 
 “Célunk a gyakorlati oktatás”
 
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán frissen induló Event menedzsment képzés kapcsán a szak egyik oktatójával, Benyhe Ildikóval beszélgettünk.
 
-Hogyan került annak idején a rendezvényszervezés közelébe?
-1984-ben, 20 évesen gyógyszerész édesapám egy nemzetközi gyógyszerészkonferencia szervezőbizottságának tagja volt, és engem is beajánlott hostess-nek, segítőnek, ez volt a debütálásom. Ennek folyományaként a következő főiskolai, egyetemi évek alatt mellékállásban dolgoztam a MOTESZ (Magyar Orvostudományi Egyesületek Szövetsége) Kongresszusi Irodájában, nagyobb létszámú, nemzetközi orvoskongresszusok előkészítésében, adminisztrációjában. Itt fertőződtem meg végleg; nagy jelentőségű és sikeres konferenciák megvalósításában vehettem részt egy nagyszerű csapatban.
 
-Oktatói feladatokat is vállalt BKF most induló Event menedzsment képzésén. Elárulna valamit a terveiről?
-Szakmánk szakértőivel és jelenleg is aktívan a gyakorlatban dolgozó idegenforgalmi-konferenciaszervező kollégáimmal közösen vállaltuk az oktatást. Tantárgyfelelős, referens vagyok, az első félévben az elméleti alapozásra törekszünk, átfogó képet szeretnénk adni a nemzetközi és hazai MICE piac szereplőiről, a jelenlegi tendenciákról.  A gyakorlati, szemléltető oktatás a célunk, arra törekszünk, hogy minden elméleti ismeret rendezvény helyszínen, napi gyakorlati információkkal és technikákkal kiegészítve kerüljön a hallgatók elé. Ehhez kollégáim szállodai és egyéb esemény helyszíneket készítenek elő.
 
-A rendezvény megszervezése meglehetősen sokrétű tudást igényel- mennyire tanulhatóak ezek a kompetenciák?
-Reméljük tanulhatók. Ebből a célból indítottuk ezt a képzést, mert azt gondoljuk, hogy az elsődlegesen gyakorlati szempontú oktatással kiegészíthetjük a gazdasági felsőoktatás alapképzésében már remélhetőleg elsajátított elméleti tudást. Mi a rendezvényszakmában dolgozó vállalkozások mind azt tapasztaljuk, hogy a gazdasági főiskoláról érkező fiatal szakemberek tudása túlságosan elméleti, illetve gyakran alap nélküli. Sokszor a szakmához szükséges emberi alapkompetenciák is hiányoznak (kedves, nyitott személyiség, vendégszeretet, odafordulás, türelem, kommunikációs készség, kulturális alapok, megosztott figyelem képessége, stressztűrés, terhelhetőség, odaadás és koncentráltság)
 
-Mint a rendezvényturisztikai tantárgy felelőstől kérdezem: milyen szempontok szerint válogatta össze az oktatói gárdát? Kik és milyen háttérrel fognak tanítani?
-Elsődleges szempont volt, hogy olyan kolléga vállalja egy-egy témakör oktatását, aki, az elmúlt 5-10 év során, a saját területén, a magyar vagy nemzetközi rendezvénypiacon aktívan, gyakorlatban tevékenykedik és háttérintézményével/munkahelyével a képzés gyakorlati helyszínét is biztosítani tudja. Az oktatói gárda a konferencia és incentive területen működő legnagyobb vállalkozások munkatársaiból, vezetőiből áll, a szállodai területen 4-5 csillagos budapesti konferenciaszállodák értékesítési/bankett szakemberei segítik majd a hallgatókat.
 
-Személy szerint miért tartja fontosnak az Event menedzsment szak beindítását?
-Konferenciaszervező iroda vezetőjeként több mint 20 éve fogadok és tanítok gyakornokokat aktuális munkahelyeimen, mindig nagy örömmel, várakozással. Látom, milyen sok információval, tudásanyaggal érkeznek, de mennyire fontos az, hogy ebből mennyit tudnak alkalmazni, hasznosítani akkor, ha a gyakorlatban megoldandó helyzet, szituáció elé érkeznek.  Szervezési munkáim során sokszor találkozom rendezvény-helyszíneken, művelődési házakban, cégeknél, szállodákban, éttermekben, kulturális intézményekben olyan munkatársakkal, szervező státuszba kényszerült kollégákkal, akik elméleti tudás,+tapasztalat híján nem, vagy csak rosszul tudják megoldani feladataikat, megnehezítve, esetleg tönkretéve ezzel professzionális szervezők munkáját, kellemetlen emléket és élményt hagyva a megrendelőkben, rosszabb esetben a külföldi látogatókban és vendégekben.
A rendezvényszervezők azért dolgoznak, hogy a „vendégek” teljesen zavartalan, hibátlan körülmények között élvezhessék a közös együttlétet, lett légyen az bármilyen típusú esemény; ehhez minden feltétel adott legyen, a gépezet tökéletesen működjön, észre se lehessen azt venni. Az a célunk, hogy ezt szem előtt tartó, elhivatott, gyakorlati gondolkodású szakembereket képezzünk, és nagyon remélem, hogy ezt helyesen gondoljuk, és jól fogjuk csinálni.
 
Felkeltettük az érdeklődését? A képzésről bővebb információkat találhat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hivatalos honlapján, továbbá a szak folyamatosan frissülő facebook-oldalán, ahol ahol az érdeklődők számára a képzés szervezője pályázatot hirdet. A sikeres pályázók közül egyvalaki ingyenesen vehet részt a BKF prémium rendezvényszervező képzésén, emellett további értékes ajándékok is gazdára találnak.