November 19-én rendezte őszi évadzáró konferenciáját a Magyar Fesztivál Szövetség. Magyarország legnagyobb szakmai szervezetének idei összejövetele a nemzetközi kapcsolatokra, a tagságot érintő aktuális kérdésekre és – a kistelepülések fesztiváljainak lehetőségei mellett – a fesztiválkutatási eredményekre fókuszált. Előadást tartott Gert Naessens az Európai Fesztiválok Szövetségének operatív vezetője, aki egy új – Európában egyedülálló – fesztiválkeresőt mutatott be és beszélt a nemzetközi fesztivál trendekről.
A rendezvényen a Modern Települések Program és a kistelepüléseken lévő fesztiválok lehetőségeiről  Gyopáros Alpár kormánybiztos tartott szekcióbeszélgetést, a Budapesti Gazdasági Egyetem pedig bemutatta a frissen elkészült fesztiválkutatásának eredményeit. A 240 fesztivál szakmai képviseletét ellátó Szövetség konferenciájának témái között szerepelt a TAO-val és az NKA-val kapcsolatos új információk átbeszélése. A konferencia vendége volt a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány  kulturális és művészeti igazgatója; Ertüngealp Alpaslan, aki „A magyar kultúra Törökországban” címmel tartott prezentációt. Az előadók között volt Dr Fialka György, a Személy-, Vagyonvédelmi és   Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke is, akivel a Magyar Fesztivál Szövetség együttműködés  szerződést írt alá. A rendezvény végén kerül sor a 2018-ban minősített 20 fesztivál tanúsítványainak  átadására. 

A Magyar Fesztivál Szövetség évadzáró Márta István elnök köszöntötte a jelenlévőket. Elmondása
alapján történelmi évet/évadot zártak a fesztiválok
. Talán soha ennyi rendezvény nem volt határon innen és túl.  A minőségi kultúrára igenis van igény, legyen szó művészeti, közösségi, népművészeti, gasztrokulturális, vagy ifjúsági, pop fesztiválokról, sőt az érdeklődés egyre nagyobb ezek iránt. Az elnök összefoglalójában fontos elemként hangzott el, hogy soha ekkora állami támogatás nem volt jelen a fesztiválpiacon és ez különösen nagy öröm, hiszen a Magyar Fesztivál Szövetség folyamatosan lobbizik, folyamatosan keresi azokat a kapcsolódási pontokat kormányzati képviselőkkel, döntéshozókkal, ahol a
fesztiválok, a fesztiválszervezők, a kultúra érdekeit képviselheti, érvényesítheti. A Szövetség folyamatosan  figyeli és véleményezi a kulturális terület fesztiválokat érintő változásait;  állást foglal TAO és az NKA ügyekben is. Végezetül Márta István bejelentette, hogy a Szövetség folyamatos megújítása egy percet sem pihen, a következő év elejére tervezik az MFSZ arculatának, felületeinek megújítását is.

EFA – EFFEA Magyar Fesztivál Szövetség, mint azt a szakmabéliek már régóta tapasztalhatják, helyi csomópontként (Local Hub) segíti az EFA projektjeinek megvalósítását a hazai piacon. Az idei év az átalakulás éve úgy a hazai érdekképviseleti szervezet, mint európai társa életében. Így van ez az EFFE (Europe forFestivals, Festivalsfor Europe) programmal is. Gert Naessens az EFAoperatív vezetője előadásában egy új eszközről, egy minden európai, művészeti fesztivál számára nyitott fesztivál adatbázisról – a festivafinder.eu-ról – beszélt. Ez egy olyan összeurópai online katalógus, amely alapvetően a közönséget a választásban, a kínálat áttekintésében, a fesztiválszervezőket pedig a nemzetközi nyilvánosságra lépésben segíti. Az oldal november 14-től nyitott és érhető el a nagyközönség számára. Nem kell aggódni, hogy a frissen indult site még kevés információt tartalmaz, ugyanis az elmúlt 4 év  európai minősítésben részesített (EFFE Label) fesztiválok automatikusan felkerültek a rendszerbe, így közel 1200 esemény közül máris válogathatunk! A programblokk végén Gert Naessens és Márta István egy új megállapodást is aláírtak, melyben a Magyar Fesztivál Szövetség és az Európai Fesztiválok Szövetsége újabb két évre vállalják egymás támogatását az egyre szélesedő európai piacon. 

Fesztiválkutatás a BGE-nBudapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara Európai Unió-s pályázati forrásból 3 éves Fesztiválkutatást valósít meg, melynek célja a fesztiválok, nagyrendezvényekgazdasági-társadalmi hatásmechanizmusainak feltárása, a fesztiválipar és fesztivál-gazdaságtan vizsgálati módszertanának fejlesztése.A kutatás tartalma egyrészről hét darab, régiónként kiválasztott fesztivál nagy volumenű látogatói és lakossági  (kvantitatív), valamint mélyinterjús (kvalitatív) lekérdezése 2017-es és 2018-as évben. A kérdőíves kutatáshoz kapcsolódóan három részkutatás is zajlik: 

– Egy E-adatgyűjtő módszertan kidolgozása- Tömegszámlálás innovatív eszközökkel- Készpénzmentes fizetési módok vizsgálata 
Az eredményekről maguk a kutatók beszélnek prezentációk és kerekasztal beszélgetések keretében.  Érdekes és aktuális témákat érint a kutatás és ez az első alkalom, hogy ekkora közönség előtt kerül bemutatásra. A Magyar Fesztivál Szövetség adatbázisával, kapcsolati hálójával segíti a kutatás 

Minősítés – 2018

A konferencia záróakkordja – mint azt már évek óta megszokhattuk – a Regisztrációs és Minősítési Program tanúsítványainak ünnepélyes díjátadó ünnepsége. 2018-ban húsz szervezet kérte fesztiválja minősítését. A Szövetség gondozásában működő fesztiválminősítési projekt szigorú szakmai szempontrendszer alapján működik. A szakma, de nemzetközileg is ismert szakemberek követik a magyar példákat. Ez nagy öröm, hiszen az MFSZ első és legfontosabb szempontja, célkitűzése a minél magasabb szintű kultúra, szervezési munka segítése, támogatása és elismerése. Az idei évben 20 fesztivál kapta a minősített fesztiváloknak járó tanúsítványt, ill. virtuális pecsétet.

  • A TÁNC Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó (Veszprém)    
  • Bach Mindenkinek Fesztivál (Budapest)
  • Bőköz-Ormánság Kulturális Fesztivál (Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi)
  • Csabai Kolbász Fesztivál (Békéscsaba)
  • Csongrádi Borfesztivál (Csongrád)
  • Országos Farsangi Fánkfesztivál (Nagykanizsa)
  • Kapolcska Program (Kapolcs)
  • Kerekdomb Fesztivál (Tállya)
  • Kürtöskalács Fesztivál (Budapest)
  • Móri Bornapok és XII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál (Mór)
  • MOST fesztivál (Tatabánya)
  • Muzsikál az Erdő (Mátraalja)
  • Nemzetközi Bábfesztivál(Békéscsaba)
  • Panyolafeszt (Panyola)
  • Pécsi Nemzetközi Táncháztalálkozó (Pécs)
  • Pünkösdi Örökség Ünnep (Szentendre)
  • UbikEklektik Összművészeti Fesztivál (Budapest)
  • Végvári Vigasságok (Eger)
  • Veszprémfeszt (Veszprém)
  • Víz, Zene, Virág Fesztivál (Tata)

Az elnöki zárszó előtt Márta István beszámolt az egyik legaktuálisabb kulturális területet érintő kérdésben tett szövetségi erőfeszítésekről, a TAO-val és az NKA-val kapcsolatos új információkról.

A közel 120 fő, aki az idei évadzáró konferencián részt vett, hasznos és eseménydús napot töltött a Benczúr Hotelben. Az MFSZ tagság legközelebbi összejövetelére 2019. tavaszán kerül sor az éves rendes közgyűlés és az évadot indító szakmai konferencia keretén belül.