“Az előadóművészek, és a színpad technikai vállalkozások tavaly óta szinte folyamatos válságot élnek át, de például a kézműveseknél is óriási készletek maradtak raktáron, az ő bevételeik jelentős részét ezek a kisebb-nagyobb rendezvények fedezik, így ennek az iparágnak a segítése is fókuszban van. Ha a teljes ágazatot nézzük, akkor a szövetség hivatalos felmérése szerint 127 ezer fellépőt, 28 ezer árust – beleértve a kézműveseket – és 21 ezer vendéglátót érintett a fesztiválok lehetőségeinek csökkenése.”
A szervezet elnökének szavai kifejezik azt a széles bázist, aminek az érdekeit képviseli a Magyar Fesztivál Szövetség.
„A közepes és kisebb fesztiválok nagyon bíznak abban, hogy ezen a nyáron megtarthatják a találkozókat. Nagy a várakozás és az optimizmus a szervezők, az előadók és a közönség részéről” – szól Márta István a bizakodás hangján a vele készült interjúban.
A kép forrása: Origo.