Fesztiválok segítségkérése az újabb kormányrendeletet követően

A Magyar Fesztivál Szövetség közleménye
2020. augusztus 3.

A pandémia okozta válsághelyzet nem csak a zeneipar szereplőit hozta igen rossz helyzetbe.  A nagy fesztiválok 80%-a elmarad.  A bizonytalan időre meghosszabbított újabb moratórium nehéz helyzetbe hozza azt a kulturális és turisztikai szektort, amely sok tízezer zenésznek, színésznek, alkotó- és előadóművésznek, háttéripari vállalkozásnak és kultúraszervezőnek ad munkát. Ez vonatkozik a művészeti, közösségi, népművészeti- és hagyományőrző rendezvények kényszerű elmaradására is.

A Magyar Fesztivál Szövetség június elején végzett felmérése szerint a fesztiválok több mint 30%-át helyezték át augusztus 15. utáni időpontra, abban a reményben, hogy a veszélyhelyzet feloldásával ezek megtarthatóak lesznek.

Már júniusban ismeretes volt, hogy az idei fesztiválok közel 60%-a elmarad, és 10% alatti volt azon szervezők aránya, akik még bíztak saját fesztiváljaik módosítás nélküli megtartásában (őszi-téli fesztiválok).

A fesztiválokat szervező cégek, intézmények, szervezetek, egyéni vállalkozók 2/3-a a működéshez nem kap állandó állami vagy önkormányzati támogatást.  Nonprofit vagy forprofit formában abból élnek, abból fizetik munkatársaikat, hogy szervezik és lebonyolítják rendezvényeiket, lehetőséget adva ezzel nem csak sok millió embernek a minőségi szórakozásra, kulturális élmény-szerzésre, de munkát, bevételt biztosítanak – saját munkatársaikon túl – sok tízezer előadóművésznek, háttértechnikai szolgáltatónak és sok tízezer alvállalkozónak.

Ők mindannyian arra készültek, hogy legalább egy részét meg tudják menteni annak a munkának, amely közösségi tartalmakat tartogatott a 2020-as fesztivál szezon iránt érdeklődőknek.

Az utóbbi napok – a fesztiválokat szervezők által értett és megértett – kormányzati intézkedése miatt körvonalazódott az a szomorú „jelenkép”, amiben augusztus 15-e után se lehetnek nagy fesztiválok, 500 fő feletti nagyrendezvények. Ez együtt jár azzal, hogy ebből a szektorból nagyon sok ember veszíti el végleg a reményt, gyors és átgondolt kormányzati segítség nélkül a munkáját, az alkalmazottait, vállalkozását, és okoz az állami költségvetésnek minimum 80 milliárd forintnyi kiesést, közvetlenül 37 ezer, közvetetten 370 ezer ember munkalehetőségét érintve.

A Magyar Fesztivál Szövetség megfogalmazta javaslatait a kormányzat felé, és minden általa ismert információt (kutatások, fesztiválregisztrációs adatbázis) és tapasztalati, gyakorlati tudást felajánl annak érdekében, hogy ez a veszteség a lehető legkisebb lehessen, és 2021-ben nagy lendülettel újra elindulhasson a szezon.

Mivel sok fesztivál került csődközeli helyzetbe, segítség nélkül lehet, hogy jövőre már nem tudnak megvalósulni.

Azonnali segítség kellene például járulékkedvezménnyel, bértámogatással, rezsi- és igazolt működési támogatásokkal. Sürgős lenne szakmai továbbképzéseket indítani azoknak a háttérmunkásoknak, technikusoknak, akik a következő időszakban nem jutnak majd munkához. A jövő miatt újra kellene gondolni a belépőjegyek áfájának csökkentését is. Ez is nagy segítség lenne a fesztivál- és koncert szervezőknek. 

Átgondolt szakmai és kormányzati egyeztetéssel nagy valószínűséggel megmenthető lenne számos magyar fesztivál. Ezek között sok a nemzetközi hírnevet szerzett és rengeteg külföldi turistát idevonzó rendezvény, nem beszélve a most bajba került kulturális híd- és alapellátás szerepét vállaló művészeti fesztiválokról.


2020-08-03