Elnökségi évadzárás
Százhalombattán, december 11-én, idei utolsó ülésén a grémium – többek között – áttekintette és elemezte a fesztiválokat érintő aktuális kultúrpolitikai helyzetet, különös tekintettel az NKA-val kapcsolatos eseményekre. (Erről és a pályázatokról – a biztos tények...
TAO után, ismét
Néhány hete ezen a címen közzétettünk néhány számot, amit a TAO program utáni minisztériumi támogatás-elosztásról megismertünk. Időközben az erre szolgáló portálon megjelent a teljes lista. Kigyűjtöttük a Magyar Fesztivál Szövetség tagjainak jutó támogatásokat (millió...
Támogatások, 2020
Idén sem valósult meg a fesztiválszervezők régi vágya, hogy az év vége előtt megjelenjenek a következő év NKA-s és egyéb állami támogatások kiírásai (ide értve a TAO utáni folytatás mikéntjét is). Az NKA fesztivál-kollégium tagjainak megbízása lejáróban, de egyelőre...
Ketten kaptak utólag
Az NKA miniszteri keretéből novemberben a kiosztott összegnek mintegy tizede szolgálta idei fesztiválok utólagos megtámogatását. Igazság szerint az NKA-nak most már inkább a 2020-as fesztiválok előkészítéséhez kellene hozzájárulnia. A szövetség tagjai sorából ketten...
Ismét Pestre jön a Womex
2020 október 21. és 25. között ismét Budapesten rendezik a világzene legnagyobb világtalálkozóját, a huszadik Womexet. Számos magyar fesztivál szervesen kötődik a rendezvényhez, ami többek között pótolhatatlan alkalom lesz a jövendő föllépők kiválasztására, az...
Kvircedli
"A kvircedli egy piskóta jellegű sütemény, melyet jó fajta móri borba vagy borlevesbe mártogatva fogyasztanak." - tájékoztat a Mórikum kultúr-fröccs-fesztivál honlapja. Ennek a fesztiválnak a szervezői ugyanis "nagy hangsúlyt fektettek a helyi értékek, ezen belül a...
Okleveles évadzáró
Szövetségünk november 19-én tartotta évadzáró konferenciáját a százhalombattai Barátság Kulturális Központban.A szakmai nap előadásai és kerekasztal beszélgetései után ünnepi eseményre került sor: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium miniszterhelyettesi...
Őszi konferencia 2019
Hasznos és kellemes volt a szövetség őszi konferenciája. Fesztiválszervezők értékelni tudják, hogy minden az előzetesen közzétett program szerint zajlott. Közbenső valós idejű helyzetjelentésekért és rengeteg fotóért látogassatok a Magyar Fesztivál Szövetség facebook...
Méra a mérték
A fesztiválregisztrációs portál frissített statisztikája szerint egy szempontból a kalotaszegi világzenei fesztivál van középen: ugyanannyi adatközlő fesztiválnak nagyobb a jelzett költségvetése az övénél, mint amennyinek kisebb. A regisztrált fesztiválok átlagos...
Szabad és kötetlen tartóshullám
"Az összművészetiségen belül megtalálta egyéni arculatát, saját, preferált műfajait (kísérleti film, progresszív zene), és azt a speciális közönségréteget, mely erre rezonál és a fesztivál-hangulat milyenségét kezdettől fogva meghatározza" - a minősítői...
Kiscsősztől Somoskáig
Közösségalakító tevékenységek Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben - ezt ígéri a Növelés vagy nevelés? című uniós pályázat záró dokumentumának alcíme, jóllehet valójában a magyarság hátrányos helyzetű térségeiről van szó, amint azt a térkép is jelzi. A...
Mennyi a 25 ezer?
A délnémet tulajdonú PPH Media szakkiadó 2019-ben Pont itt néven új, kéthavi turisztikai kiadvánnyal bővítette a portfólióját. Minden szám fókuszában más téma szerepel. Hazai úti célok, gasztronómia és szállások után a 2019/4. számot a fesztiváloknak szentelték. A...
A legszentendreibb
Szentendrén egymást érik a rendezvények. Az Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál honlapja mind közül magát tartja a legszentendreibbnek. A nemrég lezárult minősítés összefoglalója a különös jelző magyarázatával indít: "Ezt a fesztivált a helyiek igénye és akarata hozta...
Summa
Megszületett a Summa Artium Magánalapítvány “Kortárs művészet a szabad ég alatt” című kiírásának az elbírálása. Tíz pályázó között 26 millió forintot osztottak szét. Maximális, négy milliós támogatást a fesztiválszövetség három tagja nyert el: ♦ Bánkitó ♦ Ördögkatlan...
Évadzárás Százhalombattán
Idén a Barátság Kulturális Központ vendégszeretetének jóvoltából Százhalombattán találkozik utoljára a Magyar Fesztivál Szövetség tagsága. Az évadzáró konferencia keretében kerülnek átadásra a 2019-ben minősülő fesztiválok elismerő oklevelei is. Jelentkezés A...
Szaporodik a közösség
Az MFSZ elnöksége októberi ülésén egyhangú szavazással a szövetség tagjai sorába fogadta a Bondoró utcaszínház fesztivált. Egyben tájékoztatta a tagok kötelességeiről: ♦ Érvényes regisztráció megléte a fesztivál-regisztációs portálon ♦ Az éves tagdíj befizetése ♦...
“Már, ha a borral telt az a kancsó…”
Immár nyolc fesztivál minősítése zárult le 2019-ben. Az értékelések összesítése hozzáférhető a fesztiválregisztrációs portálon. Különösen tartalmas, részletes összefoglaló olvasható a Szekszárdi Szüreti Napokról, melynek honlapjáról származik a hírünk nyitóképe....
Évadzáró konferencia 2019
Tisztelt Kollégánk, kedves Barátunk! Az őszi, hagyományos évadzáró konferenciánkat – az előzetesen meghirdetett győri helyszín helyett - Százhalombattán rendezzük november 19-én (kedden) 10.00 – 17:00 óra között. A helyszínt ezúton is köszönjük Szigetvári József...
Láss, ne csak nézz
Már hat idei minősítés összegzése olvasható a fesztiválregisztrációs portálon. Egyikük, a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál a filmfesztiválok körében egyedi módon az operatőri munkára helyezi a hangsúlyt. Átadjuk a szót a minősítőnek, hogy foglalja össze a fesztivál...
Vár Batta
A szövetség elnöksége Százhalombattán tartotta az októberi ülését. Egyebek mellett elhatározta, hogy a szervezet őszi konferenciáját november 19-én, kedden rendezi meg - Százhalombattán. A részletekről minden tag hamarosan közvetlen tájékoztatást...
Felsőbb osztályba léphet
Már a második megrendezésekor kérte a minősítését az egri KisEgér Fesztivál. A minősítő szinte valamennyi megfigyelési szempontból magas értékelési pontszámot adott ennek az egyhetes gyerekünnepnek. Íme a minősítés tömör összegzése: "Bár még csak a második fesztivál,...
TAO után
Jóllehet a hivatalos közzététel várat magára, újságírói megkeresésre ismertté váltak azok az összegek, amiket a társasági adóból az előadó-művészeteknek juttatott támogatás kiváltására létrehozott keretből osztottak föl az erre létrejövő grémiumok. Az első kigyűjtés...
Utolsó hívás
Hetedikén, hétfőn éjfélkor jár le a legközelebbi olyan NKA kiírás leadási határideje, ahol fesztiválok is érdekeltek lehetnek, közvetlenül vagy közvetve, a programjukban megjelenő közreműködők révén. A könnyűzenei kollégium a következő témákban vár pályázókat:...
Timea szólít
Timea, a Magyar Turizmus Ügynökség Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogramja október és január között az ország tizenkilenc megyéjében Turizmus Akadémiát szervez. A továbbképzés fő témája a szenior-, egészség- és akadálymentes turizmus, ami...
“Fontos lenne, ha a támogatásra pályázó fesztiválok szűrőn mennének át”
A SZON, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál cikket közöl a 23-án, hétfőn tartott konferenciáról, amiről korábbi hírünk tudósított (Fesztiválon innen és túl). A rendezvényen a hírünk címében foglalt megállapítást Márta István a fesztivál-minősítési rendszerrel...
Európai fesztiváldíjak
Brüsszelben az EFFE Szalon keretében Navracsics Tibor átadta a 2019-2020-as európai fesztiváldíjakat. A nemzetközi zsűri a 25-ös kislistán szereplő érdemes (másképp koszorús) fesztiválból (ebben a körben szerepelt két éve az Öt Templom Fesztivál) ötnek adományozott...
Fesztiválon innen és túl
Szeptember 24-én, kedden a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ "Fesztiválon innen és túl" címmel tartott konferenciát, amelynek központi témája a kulturális alapú gazdaságfejlesztés volt. „Jó gyakorlatok" bemutatására is sor került – többek között – Jantyik...
A Summa Artium pályázata
Szeptember huszonhetedikén péntek éjfélig lehet leadni pályázatot a Summa Artium Magánalapítvány "Kortárs művészet a szabad ég alatt" című kiírására. A pályázat célja 2020-ban megrendezésre kerülő, független, kortárs művészeti fesztiválok támogatása. Elnyerhető...
A minősítés 23. árnyalata
A fesztiválminősítési programban a minősítést végző szakemberek eddig huszonkét szempont szerint értékelték a minősítésre jelentkező fesztiválokat. A kritériumok a programoktól a megrendezés technikai feltételein át a szervezők által célul tűzött társadalmi és...
Fesztiválokra az 1%-ból
Kilenc fesztivált találtunk azon a listán, amit a NAV tett közzé a 2018. évi SZJA bevallások során tett 1%-os fölajánlásokról. Összesen 142 adományozótól közel 800 ezer forint érkezett. Gondos előkészítéssel ez a szám jövőre megsokasodhat....
Cikk a minősítésről az Event magazinban
Fesztiválminősítés, mint a szakma kiválósági védjegye Mindig aktuális téma a hazai fesztiválok minősége, profizmusa, a szervezők elkötelezettsége, szakértelme, és ha az ember ilyen témában gondolkodik, szakmabeliként rögtön eszébe is jut a Magyar Fesztivál Szövetség...
Elnökségi ülés
Százhalombattán tartotta első őszi ülését a Magyar Fesztivál Szövetség elnöksége. A téma többek között az őszi konferencia volt. Hamarosan jövünk a részletekkel, de addig is mentse el mindenki a dátumot: november 19-20! A helyszín ezúttal...
Bejelentette lemondását az mfsz alelnöke
Elekes Zoltán bejelentette lemondását az MFSZ-ben betöltött alelnöki tisztségéről. Az MFSZ elnöksége - 2019. május 29-i ülésén - tudomásul vette a bejelentést. Márta István külön levélben is megköszönte Elekes Zoltánnak a Szövetségben végzett...
Kolozsvárott megalakult az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség
Kolozsvári sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség megalakulását, melynek célja a kiemelkedő kulturális értékeket képviselő erdélyi fesztiválok tömörítése, szakmai együttműködésük kiépítése és erősítése, valamint a közös...
EFFE Hub meeting Lisszabon
Múlt héten Lisszabonban tartotta éves közgyűlését az Európai Fesztivál Szövetség (EFA). A Magyar Fesztivál Szövetség, mint az EFA egyik kiemelt programjának a Europe for Festivals, Festivals for Europe (EFFE) magyarországi partnere volt jelen a szokásos Hub...
Magyar fesztiválok határon innen és túl – Debrecen
A Magyar Fesztivál Szövetség éves rendes közgyűlése és évadindító szakmai konferenciája. Április 3-4-én rendezte tavaszi évadnyitó konferenciáját a Magyar Fesztivál Szövetség a debreceni Kölcsey Központban. Az első napon került sor a Szövetség rendes éves közgyűlésére...
Magyar fesztiválok határon innen és túl
Kedves Tagtársunk! Fogadd meghívásunkat áprilisi közgyűlésünkre Debrecenbe! A csatolt programban találod a napirendi pontokat, illetve a szakmai konferencia tervezett programját! Szállással kapcsolatos információ a csatolt programterv alján található! ...
Döntött az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
2019. március 26-án összeült az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának kuratóriuma. 235 pályázat érkezett 1.5 milliárd Ft kérelemmel. A kiosztható összeg 270 millió Ft volt. A 235 pályázatot Harangozó Gyula, Horváth László (kuratóriumi elnök), Igyártó Gabriella,...
Előrelépés történt TAO ügyben!
Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága közzé tette az „Egyedi igénybejelentés előadó-művészeti többlettámogatásra” című Közleményét. Az előadó-művészeti szervezetek egyedi támogatási kérelemként beadható TAO „kompenzáció” az eddig taozó fesztiváljainkat is...
EFFE 2019/2020 jelentkezés | közeleg a határidő
Egy hét van még a jelentkezési határidő lezárultáig a 2019/2020-as EFFE program első ütemében. Az idei évtől picit változtak a szabályok, amiket most is átismétlünk a biztonság kedvéért! 🙂 2019-től a festivalfinder.eu a teljes...
Lezárult az NKA Kulturálus Fesztiválok Kollégium pályázati szakasza
A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke Márta István kuratóriumi tag a Kultirális Fesztiválok Kollégiumban, tőle tudjuk a következőket: Az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumához 235 pályázat érkezett 1.5 milliárd Ft kérelemmel.Osztható pénz: 270 millió Ft.A...
Friss TAO hírek a NEÉT-től
A Magyar Színházi Társaság Elnökségének 2019. január 8-i kezdeményezésére az EMMI összehívta a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsot – először január 23-ra, majd mivel azon Fekete Péter államtitkár úr váratlan, fontos egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott...
Az év fesztiválszervezője (2018.) az Ördögkatlan!
Kiss Mónika és Bérczes László az Ördögkatlan két társigazgatója vehette át az Év Fesztiválszervezője díjat, melyet a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke Márta István adott át a XXVII.Turisztikai Évadnyitó Gálán a Kongresszusi Központban.A Magyar Fesztivál...
Év eleji pályázatok, határidők
Az év eleje sem eseménytelen a fesztiváléletben, tudja ezt jól minden kedves kolléga! Szeretnénk összefoglalni néhány fontosabb eseményt az elmúlt és az előttünk álló időszakra vonatkozóan. MFSZ Az elmúlt héten tartott évindító elnökségi ülés kiemelttémája volt a...
Európai fesztiváldíj magyar fesztiváloknak
Pályázatokat vár az Európai Fesztivál Szövetség A Magyar Fesztivál Szövetség, mint az európai fesztiválminősítési program nemzeti csomópontja és koordinátora, várja magas színvonalú kulturális fesztiválok jelentkezését. A minősítést elnyerő fesztiválok közül az...
Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlése és konferenciája
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK: forgatokonyv terv.pdf 2016.05.10. 187,196 KB jel_lap- szazhalombatta.doc 2016.05.10. 112 KB meghatalmazás_2016.doc 2016.05.11. 25 KB meghívó.pdf 2016.05.10. 315,931 KB mfsz-kepviseloi_nyilatkozat-2016.doc 2016.05.11. 25...
A Magyar Fesztivál Szövetség rendes tagsági felvétel feltételei lépésről, lépésre
Szövetségünk tagja csak olyan nonprofit szervezet, gazdasági társaság, költségvetési intézmény, , vagy akár magánszemély lehet, aki/amely saját fesztivált, vagy fesztiválokat szervez és fesztiválját a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési programban,...
Megjelent a Kulturális Fesztiválok Kollégium pályázati kiírása!
Megjelent a Kulturális Fesztiválok Kollégium pályázati kiírása, melynek beadási határideje 2019. január 23. A pályázati feltételekben sok változás nem tapasztalható az elmúlt évekhez képest, most is alapvető kitétel, hogy a pályázó szervezet valamilyen szakmai...
Fesztiválok évadzáró konferenciája a Magyar Fesztivál Szövetség szervezésében
November 19-én rendezte őszi évadzáró konferenciáját a Magyar Fesztivál Szövetség. Magyarország legnagyobb szakmai szervezetének idei összejövetele a nemzetközi kapcsolatokra, a tagságot érintő aktuális kérdésekre és – a kistelepülések fesztiváljainak lehetőségei...
A Magyar Fesztivál Szövetség véleménye és javaslata a kulturális TAO megszüntetésével kapcsolatban
A 201 határon inneni és túli fesztivált képviselő Magyar Fesztivál Szövetség tagságának jelentős részét érinti a TAO megszűnése. A művészeti, közösségi, népművészeti és gasztrokulturálisfesztiváljaink a minőségi kultúra-közvetítést...